"ÉNTÉRKÉPÉSZ"

Mi a baj Magyarországon

turib — Fri, 13 Dec 2013 20:33:44 GMT

MI A BAJ MAGYARORSZÁGON?

Nyílt levél Friderikusz Sándor műsorfelhívására

Tisztelt Friderikusz Sándor!

Először is örömmel és tisztelettel tölt el, hogy Ön azon kevesek egyike, aki hiszi, vallja és teszi /jelen ATV-s műsorával és felhívásával is ezt erősíti /, hogy a média világa nem eredendően arra hivatott, hogy az emberi hülyeség szócsöve legyen. Nem igaz az, hogy csak primitív, semmitmondó, lelket és embert alázó bohóckodással lehet az embereket a TV elé ültetni. Az egyik legnagyobb tévedése és kényelmes (ön)becsapása a nagyhatalmú csatornáknak, amikor azt gondolják, hogy a technika, a látvány, a show szemkápráztató profizmusa egyenlő a műsor profizmusával, hovatovább értékével....hát nem. Egyszerűen egy műsor, egy csatorna nem tud annál értékesebb, több lenni, mint azok az emberek, akik és ahogyan művelik.

„Erre van igény”…hangzik, mérhetetlen álszent és felelőtlen módon. Ez nem publikusan azt jelenti, hogy a legkisebb kockázattal és befektetéssel (pénzzel, munkával, innovatív gondolkodással, stb.) a legnagyobb profitot így a legegyszerűbb elérni. Ezzel nagyjából meg is elégszik egy csatorna. Esetleg ha kell, saját statisztikákkal alátámasztják, amit hallani és látni szeretnének, ezáltal önigazolva szakmaiságukat, profizmusukat.

…..de hogy jön ez az egész az eredeti kérdéshez?

Mi a baj Magyarországon?

„Csak” annyiban jön, amennyiben a magyar média világa is magában hordozza (és sajnos generálja) mindazokat az elemeket, „gondfaktorokat”, amelyeket szinte bármelyik magyar cég, vállalat. Beleértve az ott dolgozó emberek szerepét, reakcióját, ami legalább ennyire fontos. Sőt fontosabb.

Mi a baj Magyarországon? A válasz, azt gondolom, talán nem is annyira bonyolult!?

Azért, mert….

…de mielőtt belekezdhetnék, szinte hallani azokat a kimondott vagy kimondatlan gondolatokat, ami kísérne egy ilyen és ehhez hasonló mondatot Magyarországon az emberek döntő többségénél.

„Persze, majd pont te fogod megmondani” „Kicsit el vagy telve magadtól” „Nálad sokkal okosabbak sem tudják ezt”…és ezzel a néhány jellemző mondattal máris a problémák sűrűjében vagyunk.

Szóval úgy tűnik már a rajtvonalnál vesztésre állunk, sőt igazából, ha lehet el sem megyünk még a rajtvonalig sem.

…de miért, mi lehet ennek az oka? Ennyire kishitűek lennék? Bizalmatlanok? Bennünk, magyarokban ennyire nem munkálkodik semmilyen egészséges ambíció?

Azt gondolom Igen is, meg Nem is. Bővebben az „Igen” azt jelenti, hogy minden „egészséges lelkületű” emberben igen is munkálkodik az ambíció, a vágy hogy részese és alakítója legyen valamilyen értékteremtő folyamatnak. Mindannyian vágyjuk a teljesítmény, a siker egymást segítő összhangját. Erre törekszünk egész életünkben, ki-ki vérmérséklete, képessége, lehetőségei szerint. Tudatosan és/vagy egyáltalán nem tudatosan.

…és, hogy hol van a „Nem”? … ott, hogy lehetetlen függetleníteni magunkat szűkebb-tágabb környezetünktől, jelen társadalmunktól, sőt történelmünktől. Mert mindezek alapot teremtenek, támogatnak minket, vagy éppen elnyomják, torzítják, pusztítják ambícióinkat, vágyainkat. Megváltoztatják értékrendünket, gondolkodásunkat ezáltal minket, magunkat. (Visszautalnék a média felelősségére, ami csak egy a sok közül).

A múlt, a történelmünk szerepe alatt én nem a mai vissza- és egymásra mutogató, sárdobáló, felelősségrevonó, álszent politikai üzekedését értem. A múlt ilyen „piszkálása” nem egyéb, mint a jelen tehetetlenségének, hozzánemértésének alibije. Tudom közhelyszerű, de pont ezért megkerülhetetlenül igaz, lehetetlen megértenünk a jelenünket, a viselkedésünket, a gondolkodásunkat, érzelmeinket a múlt megértése nélkül, akár emberi, akár történelmi léptékben. Ez annak a tapasztalatnak, tudásnak a záloga, a miből képesek vagyunk a jelent összerakni, teljességében megélni, egyben a jövőnket építeni. Jól és jót építeni.

Ezek az alapok, de nekünk el kéne jutni a startvonalhoz, de mintha mi nem is akarnánk igazán mit kezdeni ezzel a startvonallal, nem hiszünk benne, ez az egész nem a mi dolgunk!?

Mi tehetünk erről? Ez az egyén felelőssége? Tényleg csak döntenük kéne?

Azt gondolom nem, nagyon nem. Nem hiszek a mindent az egyénre, az egyéni felelősségre testáló hozzáállásban, de hiszem, hogy igenis mindannyiunknak van dolga, tehetségéhez, lehetőségeihez mérten. Ahogyan az előző néhány sorban írtam elképesztő erővel köthet minket gúzsba, vagy nyit szabad utat a környezetünk, a múltunk.

Konkrétan. Meggyőződésem, hogy az elmúlt évtizedek kommunista/szocialista berendezkedése, gondolkodásmódja mind a mai napig jelen van, generációkon át hordozva beégett és alattomosan, észrevétlenül képes eltéríteni és visszafogni minket számos helyzetben. Szinte észrevétlen kiölte belőlünk az egyén, a saját magam erejének fontosságát. Megfosztott bennünket a valódi, felelős döntések meghozatalának lehetőségétől. Az igazi teljesítmény, a siker ízétől. Megtanultunk úgy csinálni, mintha. Jobbnak, szebbnek látszani, mint. Illetve ha lehet egyáltalán nem látszani. Beletörődtünk és belesüppedtünk egy látszat világba, és ilyen csalfa az emberi elme, csak idő kell hozzá és a kitartó megszokás képes „valódira” festeni a hamisat. Még valami nagyon lényegest megszoktunk, mert elhitették velünk. Azt hogy itt vagyunk mi, picin és szerényen és ott vannak ŐK, a fontosak, a mindentudók. A vezetés, a hatalom letéteményesei. ŐK tudják, megoldják, vigyáznak ránk. Megszoktuk, elfogadtuk, elhittük. Elfogadtuk, hogy mi picik nem értünk, hogyan is érthetnék „ehhez” vagy „ahhoz”.

Csoda-e, hogy ma, amikor az egyén szabadsága „végtelen”, rémülten nem tudunk vele mit kezdeni. Nem tudjuk sokszor hol is az a startvonal és nem is nagyon akaródzik rajthoz állni. Mert nem ismerjük a siker, a valódi győzelem ízét. A tehetség, a győztes megbecsülését. Nem ismerjük annak a társadalomnak a működését, a sikerét, ami az egyén sikerére és teljesítményére épül. Pedig, ha belegondolunk tudjuk, hogy nem is tud másra épülni.

És nem ismerjük a döntés szabadságát, az egyén felelősségét. Ami akár egyszerre tud bizsergető és gyomorszorító is lenni, de pont ezzel üzeni nekünk, hogy én, én vagyok és megmutatja, hogy egyáltalán ki is vagyok.

Van viszont olyan terület, történelem ide, múlt és környezet oda, ahol az egyén felelőssége mindent felülír és megkerülhetetlen. Tegnap, ma és holnap is. Ez pedig a Vezető, a vezetők mindenkori felelőssége, bármely szintjén és területén legyenek a társadalomnak. Ők azok, akik valóban képesek szélesre tárni a lehetőségeink ajtaját vagy épp ellenkezőleg, ellehetetleníteni minden próbálkozásunkat. Ők a valódi változás, változtatás letéteményesei és éppen ezért lehetnek ennek legnagyobb gátjai. Legyenek akár a társadalom, a politika vagy a gazdaság szereplői. Ők nem valami csodalények, kiválasztottak, a bölcsek kövének hordozói, bármennyire is szeretnék ezt közülük sokan velünk és önmagukkal elhitetni. Ők is közülünk valók, nem többek, nem kevesebbek… csak az a „baj”, hogy nem attól vezető valaki, hogy kinevezik, hogy ez van a névtábláján, még akkor sem biztos, hogy vezető, ha választják….a vezető „egyszerűen az lesz”, akit a környezete annak tart. Mert hiteles, mert felelős. Ha ilyen… épít, teremt, magával húz… ha nem, akkor legfeljebb maga előtt tol (vagy másokkal teteti), gúzsba köt, szétzilál, rombol.

Mi a baj Magyarországon?

Miközben a múlt hozadékáról, a történelmünkről, a vezetők felelősségéről beszélek dermesztő a hasonlóság a rendszerváltás előtti és a mai Magyarország működése és működtetése között. Mire felocsúdtunk volna és elhihetnénk végre azt, hogy a saját sorsunk a kezünkben van, negyed század alatt mára szisztematikusan úgy tűnik, újra kicsavarták ezt a kezünkből, de szinte fel sem tűnik, mert megszoktuk. Nem volt olyan régen, hogy újra elhiggyük, elhitessék velünk: „nem értünk mi ehhez”. „majd Ők megvédenek, segítenek, utat mutatnak”

…pedig azt kéne már végre elhinnünk, hogy értünk hozzá és a vezetőinknek is hinni kellene, abban hogy ÉN,MI meg tudjuk csinálni. A döntés szabadsága, a kreativitás soha nem látott erőforrásokat szabadítana fel. A valódi döntésekhez valódi felelősség tartozik, ami nem félelmet, hanem biztonságot, fegyelmet generál. A szakmaiság, a hitelesség bizalmat teremt a társadalom „minden irányába”….ez nem egy villámgyors folyamat, de világos és egyszerű, hiszen mindenkinek a közvezvetlen környezetében kell megélnie, ott van vele dolga.

Ott, ahol, és amihez ért. Ott, ahol a tudásából, tapasztalatából értéket teremthet.

Értéket és egyben önmagát. Mindannyiunkat.

Köszönöm megtisztelő figyelmét és érdeklődve várom reagálását:

Tűri Béla

bonyolult ?!

turib — Mon, 21 Oct 2013 10:17:38 GMT

...azt gondolom a "világ" sokkal egyszerűbben, hatékonyabban működne .....ha hagynánk. Nem hinnénk azt, hogy a mi dolgunk és kiváltságunk az, hogy működtessük önző, harsány, tudálékos módon, miközben a dolog pont fordítva történik. A "világ" működtet minket, csak épp csendben, hosszan, megfontoltan....mégis feltartóztathatatlanul, kikerülhetetlenül. Egyszerűen el kéne hinni, okoskodás nélkül, hogy amiről úgy érezzük(pláne ha sokan) hogy JÓ,HASZNOS...akkor az valóban az. A ROSSZ, pedig rossz. Hiába ordítják, vagy suttogják sunyin arc nélkül néhányan az ellenkezőjét.

Sajnos nem segít bennünket ebben, hogy azok az emberek, akik valóban bírnak olyan hatalommal, ami változtathat a világunkon legtöbbször torz világról álmodnak és beérik a saját hangjukkal.

.....és lehet, azon is el kéne gondolkozni, hogy tényleg annyit változott-e a világ az ősember kőbaltájától az okostelefonig......vagy csak annyit, pont annyit, amennyit mi magunk???....mert ha csak annyit , akkor nem is olyan bonyolult !?

" hidegtől melegszünk"

turib — Fri, 22 Mar 2013 09:02:55 GMT

….igen……azt gondolom nagyon sokan érezzük, hogy ezen a dermesztő, förgeteges hétvégén a pillanat „egyszerű” túlélő, menekülő reakciói, egy magasabb szinten egyesülve, önmagunk és mások számára is eddig ismeretlen gondolatokat, érzéseket, reakciókat, tanulságokat generált.

….és generál még most is, pont azért mert visszatekintve tisztábban látunk, nem blokkol a pillanat kockázata, félelme, és ez a felrázott és tisztuló nézőpont újabb és újabb dolgokra döbbent rá bennünket.

Mindannyiunkat.

Nem az a kérdés, hogy ez kiben miként zajlik… másként(a lényeg az hogy zajlik). Van, aki a spiritualitás felé billen jobban és van, aki racionális lépésekkel, gyakorlati következtetéseket von le (mi azért tudjuk, ez sem „annyira” racionális)).

Magamat valahogy úgy tudnám pozícionálni, hogy racionális döntést csak megfelelő érzelmi állapotban tudok hozni! ))

…és hogy mire döbbenünk rá egy ilyen esemény után?

Olyan dolgokra, amire jó rádöbbenni. Erőre, teljesítményre, helytállásra… a SAJÁT erőnk, teljesítményünk, helytállásunk. Olyan dolgainkra, amiről talán csak sejtésünk volt, vagy az sem. Vagy tudtunk róla, de ez idáig senki nem tartott rá igényt. Aki a saját bőrén bent a förgetegben élte át( és gondol vissza ma) az duplán, triplán érzi ezt, és tölti fel hallatlanul értékes új energiákkal. Akik a történteket „csak” látták, hallják, azok számára üzenet és példa, szintén új erőket képes mozgósítani.

A siker, az önbecsülés pedig mindannyiunk számára vágyott állapot. Nem véletlenül térünk vissza ezekhez az eseményekhez újra és újra. Keressük a magunk tanulságait, kapaszkodóit, mert egy ilyen szélsőséges esemény nem csak villanyoszlopokat döntöget, hanem minket is…ráébreszt, felráz, szembesít. Jó….nem jó…igen!

…de volt még itt valami, számomra furcsa ellentmondó, elgondolkoztató, elkeserítő mégis lelkesítő érzés…

Az, hogy egy magába zuhant, a jövő szempontjából a megfoghatatlanba, szinte a semmibe markoló, a tehetségében, józan önbecsülésében félig hibernált ország lakóit egy jéghideg förgeteg melegíti át…

Az, hogy elemi erővel szabadultak fel azok az elfeledett, semmire sem használt energiák, amik (akik) végre tehetnek valamit, hogy a mérhetetlen sok kudarc, keserűség, kiszolgáltatottság helyett most végre valami történhet, ami az én döntésem, az én teljesítményem.. és a kihívás kellően nagy és félelmetes, ahhoz hogy igenis belevessem magam. Nem, azért mert én állatira bátor vagyok, egy hős vagyok …nem ….sokkal inkább ennyire vágyom már valami valósra, igazira, önzetlenre.

Nem valószínű, hogy ezeket a dolgokat bárki így végiggondolta miközben havat lapátolt, ételt hordott, traktorra ült… de abban egészen biztos vagyok ezt a döbbenetes energiát ma Kisországunkban, nem a felelősség mozgatta, hanem százszor inkább a helyét, önbecsülését, sikerét és jövőjét kereső „szükségvanrám” emberek sokasága, akik megtapasztalhatták nem mellékesen azt a felemelő érzést is, hogy milyen az amikor világos cél mellé együtt sorakozhatunk fel.

Milyen erő és teljesítmény rejlik az „együttben”, ami az egyén sikerére, teljesítményére és elégedettségére épít…. főleg, HA ezt erre alkalmas emberek látják, irányítják, kiaknázzák és elismerik…HA….

"Attól, hogy hagyományos, még nem mosónő"

turib — Tue, 12 Mar 2013 17:03:37 GMT

…. hááát Ritám órákig tudnék a témáról beszélni… milyen érdekes hogy alig két hete egy állásbörzén olyan alapítvány standján segédkeztem, akik kifejezetten nőknek (újrakezdés, beilleszkedés, álláskeresés, stb.) nyújtanak segédkezet. Fél nap alatt sűrítve kaptam a téma mindenféle vetületét a megjelenő hölgyektől.

! Attól, hogy hagyományos, még nem mosónő !

…. szóval, amikor sok évtizede E. Manci a női egyenjogúságot, önmegvalósítást, függetlenséget a női önértékelés magasabb rendű és egyedüli mérőszámává kiáltotta ki a „hagyományos” női szerepekkel szemben (és én a hagyományost a legszélesebb, legpozitívabb módon értem) azt gondolom a kezdeti lelkesedés után sok-sok kudarc elkerülhetetlenül kódolva volt.

Az a Nő, aki E. Mancin nekibuzdulva elindult a karrier, az új önmegvalósítás felé és az évezredes genetikai, társadalmi szerepeire fittyet hányt sajnos, de nem meglepő módon nem jutott messzire (maroknyi kivétellel)… de hogyan is juthatott volna messzire, amikor NŐI-mivoltának fundamentumát akarta felülírni, mindeközben állandó konfliktusba keveredik magával és szűkebb környezetével. Ez a feszültség még akkor is jelen lehet, ha a környezete egyébként támogató… vagy a kudarc oka annyi, hogy idővel egyszerűen csak rádöbbent arra, hiányzik mindaz, amitől Ő, nő.

Egy másik útkereső az a Nő, aki nem akarja kiengedni a kezéből a hagyományos szerepeket. Pontosan érzi, tudja, hogy erre neki szüksége van, de csábítja, lelkesíti egy új önmegvalósítás… csak éppen nem megy, nem bírja,… sok (tisztelet a kivételnek). Persze hogy sok, hiszen már a „hagyományos” szerepekkel, feladatokkal is szinte tele a „batyu”.

Végül, de nem utolsó sorban vannak akik, már azzal leértékelik magukat, hogy ők meg sem próbálták ezt az "önmegvalósítást dolgot", de hogy ez mit jelentene, miben lenne ez "mérhető" számukra, azt nem látják pontosan. Mint ahogyan azt sem, hogy ennek ellenére naponta akár tucatszor is megteszik ezt, mármint az önmegvalósítást. Igaz nem feltétlenül zajos, látványos módon. Azt gondolom ami első körben sokkal inkább hiányzik az az önismeret, és az önértékelés. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy kívülröl is kapjak visszajelzéseket, építő, támogató és megerősítő módon.

Akár egyik, akár a másik úton jár Ő, miközben egyre rosszabbul érzi magát, a felismeréskor (ha egyáltalán eljut ide segítség nélkül) már lehet két fronton is vereséget szenvedett. Oda van a Nő, a klasszikus, az egyetemes… vagy kifulladt, elfáradt a Nő, az önmegvalósító… vagy leginkább mindkettő.

Lehet e ezzel valamit kezdeni?…szerintem igen.

Először is látni kellene, hogy ezt a problémakört imádott, csodált, tisztelt Nők alapvetően magatok generáljátok és tartjátok fenn akaratlanul is, igaz napjainkra kétségtelenül sok esetben már túl nőtt rajtatok, hiszen kontrolálatlanul zúdul ránk az az információ tömeg, ami kikerülhetetlenül befolyásolja és sajnos sokszor torzítja a gondolkodásunkat. A jó hír, hogy a válasz, a megoldás kulcsa is Nálatok van. Nem általában a Nőknél, hanem személy szerint NÁLAD, a saját kulcsod. Bonyolítja a képet, hogy a „történelmi kezdetek” lelkes önmegvalósító elhatározása akkor, tényleg csak elhatározás kérdése volt, mára ez, a női munkavállalás (főleg teljes állásban), a karrier, lehet hogy lét- és családfenntartó döntéskényszeren alapul.

…szóval mit lehet ezzel kezdeni? A rossz kedvvel, a fásultsággal, a kudarcokkal, a kiégéssel?

Az egyik bibi, lehet rossz helyen keresgélsz ezért nincs sikerélményed, vagy észre sem veszed a sikert, mert valójában nem fontos számodra az, amit csinálsz…?

Indulásnak (vagy összegzésnek) nagyon őszintén el kell gondolkoznod. El kell gondolkoznod, hogy Neked mik azok a legfontosabb értékek, ami alapján élsz és élni szeretnél….ami Neked fontos, nem amit kérnek, várnak, elvárnak. Hagyd, hogy a Nő és/vagy Karrier magától jelenjen meg (vagy nem) ezekben az értékekben, ne akard szándékosan belefogalmazni. Priorizáld ezeket az értékeket, ezt is végtelenül őszintén, ne akarj megfelelni sem, hagyományos sem mai értelemben sztereotípiáknak.

Az értékrended alapvetően határozza meg a vágyaidat, mint ahogyan a vágyaid is megmutatják az értékrendedet. Ha ez a két dolog nincs harmóniába úgy Te sem. Kudarc, kudarcot követhet, ami csak tovább erősíti ezt a nemkívánt körforgást.

Azt is tisztán kell látnod, ha mondjuk az „anyaság értéke”(vagy bármi) pl. az utolsó előtti helyre kerül ebben a rangsorban, az véletlenül sem azt jelenti, hogy alkalmatlan vagy erre a feladatra (főleg, ha még sosem próbáltad). Azt azonban sejteti, hogy a sikereidet, a pozitív energiákat más területen fogod könnyebben begyűjteni, és ha kell onnan tudod majd átirányítani (de nem kell azt irányítani, megy az magától is)…és valahol ez itt a lényeg…más szemében lehet jelentéktelennek tűnik az ÉN eredményem, az ÉN sikerem, de ha ott született, ott értem el ami fontos, pláne, ha a legfontosabb számomra, az rendkívüli erővel bír. Tartást és önbizalmat ad, ami pozitívan befolyásolja minden gondolatomat és megnyilvánulásomat és teljesen új megvilágítást adhat a bizonytalan vagy annak vélt területeimnek is... és az sem elhanyagolható hogy egy ilyen változás a környezetemre is pozitívan hat. Kedvesnek, szépnek, okosnak, vonzónak, stb. látnak.

…és mi van, ha tudom jó helyen keresgélek, erre vágyom, ez ami fontos nekem mégis úgy érzem sehova sem jutok?

Ez akár lehet a fenti „batyus” eset, nagy valószínűséggel. A batyud már rég megtelt. Csurig van a „hagyományossal”(mert fontos neked), tetejére rádöngölve karrier (ez is fontos) és másnak már nem is maradt hely. A sikernek sem, és hogy ezt megéld, értékeld, az időnek sem.

Úgy tűnik, meg kell tanulni kivenni is a batyunkból( vagy nem mindenáron beleszuszakolni mindent).

Meg kell tanulni elengedni és átengedni. Ez utóbbihoz, az "átengednihez " kétségtelenül nélkülözhetetlen egy társ, praktikusan férfi, a férj, az élettárs, de lehet ez barát, szülő is.

És kell még nagyfokú bizalom. Elhiszem és tudom, hogy Ő ezt meg fogja oldani helyettem, nélkülem, mégis értem, értünk. Ha nincs ez a bizalom, akkor az átengedés csak látszat, a cucc maradt a batyuban.

Lehet nem is az a kérdés, mi van a batyuban sokkal inkább az, ami nem fér már bele… mert az hiányzik és mindaddig amíg nem kerül bele, vagy ki nem derül róla, hogy felesleges hiányozni is fog.

És, ha már az előbb előjött a férfi, a társ. A férfi "hagyományos szerepek" is rendkívül átalakultak az elmúlt évtizedekben, de talán nem is vizsgáztak ezekből az új szerepekből a férfiak túl rosszul. Már, aki hajlandó volt felvenni az új vizsgatárgyakat. Egy biztos sokmindent tanulhatnánk egymástól. Hagyományosat és újat.

Innen jut eszembe mennem kell drága Ritám, mert lejárt a mosógép…de majd még dumálunk...

Béla)))

beköszönő

turib — Thu, 13 Sep 2012 21:40:46 GMT

Kedves Barátaim, coach társaim szelíd erőszakkal kikövetelték tőlem egy honlap megszületését....végül hagytam magam...az éééén honlapomét ))...egyébként kifejezetten jó érzés így ülni felette, kattintgatva ide-oda, pláne úgy hogy büszkén mondhatom az utolsó szögig, vagy inkább pixelig az én szülöttem ez a drága gyermek.... lelkemből lelkedzett gyönyörű magzatom))....mindezt úgy, hogy a számítástechnikához semmi közöm.

...igazából nem is értem hogy sikerült ez....jóóó,jóóóó kicsit zőőőd,kicsit sárgaaa...de az enyéééém)))

.....meg a Tietek is....fogyasszátok,használjátok )))

kócsollak Benneteket

Béla