….igen……azt gondolom nagyon sokan érezzük, hogy ezen a dermesztő, förgeteges hétvégén a pillanat „egyszerű” túlélő, menekülő reakciói, egy magasabb szinten egyesülve, önmagunk és mások számára is eddig ismeretlen gondolatokat, érzéseket, reakciókat, tanulságokat generált.

….és generál még most is, pont azért mert visszatekintve tisztábban látunk, nem blokkol a pillanat kockázata, félelme, és ez a felrázott és tisztuló nézőpont újabb és újabb dolgokra döbbent rá bennünket.

Mindannyiunkat.

 Nem az a kérdés, hogy ez kiben miként zajlik… másként(a lényeg az hogy zajlik). Van, aki a spiritualitás felé billen jobban és van, aki racionális lépésekkel, gyakorlati következtetéseket von le (mi azért tudjuk, ez sem „annyira” racionális)).

Magamat valahogy úgy tudnám pozícionálni, hogy racionális döntést csak megfelelő érzelmi állapotban tudok hozni! ))

…és hogy mire döbbenünk rá egy ilyen esemény után?

Olyan dolgokra, amire jó rádöbbenni. Erőre, teljesítményre, helytállásra… a SAJÁT erőnk, teljesítményünk, helytállásunk. Olyan dolgainkra, amiről talán csak sejtésünk volt, vagy az sem. Vagy tudtunk róla, de ez idáig senki nem tartott rá igényt. Aki a saját bőrén bent a förgetegben élte át( és gondol vissza ma) az duplán, triplán érzi ezt, és tölti fel hallatlanul értékes új energiákkal. Akik a történteket „csak” látták, hallják, azok számára üzenet és példa, szintén új erőket képes mozgósítani.

A siker, az önbecsülés pedig mindannyiunk számára vágyott állapot. Nem véletlenül térünk vissza ezekhez az eseményekhez újra és újra. Keressük a magunk tanulságait, kapaszkodóit, mert egy ilyen szélsőséges esemény nem csak villanyoszlopokat döntöget, hanem minket is…ráébreszt, felráz, szembesít. Jó….nem jó…igen!

…de volt még itt valami, számomra furcsa ellentmondó, elgondolkoztató, elkeserítő mégis lelkesítő érzés…

Az, hogy egy magába zuhant, a jövő szempontjából a megfoghatatlanba, szinte a semmibe markoló, a tehetségében, józan önbecsülésében félig hibernált ország lakóit egy jéghideg förgeteg melegíti át…

Az, hogy elemi erővel szabadultak fel azok az elfeledett, semmire sem használt energiák, amik (akik) végre tehetnek valamit, hogy a mérhetetlen sok kudarc, keserűség, kiszolgáltatottság helyett most végre valami történhet, ami az én döntésem, az én teljesítményem.. és a kihívás kellően nagy és félelmetes, ahhoz hogy igenis belevessem  magam. Nem, azért mert én állatira bátor vagyok, egy hős vagyok …nem ….sokkal inkább ennyire vágyom már valami valósra, igazira, önzetlenre.

 Nem valószínű, hogy ezeket a dolgokat bárki így végiggondolta miközben havat lapátolt, ételt hordott, traktorra ült… de abban egészen biztos vagyok ezt a döbbenetes energiát ma Kisországunkban, nem a felelősség mozgatta, hanem százszor inkább a helyét, önbecsülését, sikerét és jövőjét kereső „szükségvanrám” emberek sokasága, akik megtapasztalhatták nem mellékesen azt a felemelő érzést is, hogy milyen az amikor világos cél mellé együtt sorakozhatunk fel.

 Milyen erő és teljesítmény rejlik az „együttben”, ami az egyén sikerére, teljesítményére és elégedettségére épít…. főleg, HA ezt erre alkalmas emberek látják, irányítják, kiaknázzák és elismerik…HA….